Az örök elmélkedö

Az örök elmélkedö

Friss topikok

  • Godforsaken: Nem, én Budán dolgozom...bááár...az Örsnél járok, mert arrafele lakom, de biztos nem láthattál ma,... (2012.10.30. 20:38)
  • Godforsaken: szomorú... (2012.10.27. 12:13)
  • Godforsaken: Sokkal több a kedvesebb :) (2012.10.21. 16:03) I'm soooo stupid
  • Godforsaken: Mert az e-ciginél egyáltalán nincs meg az a feeling. Legalábbis én nem érzem, tehát eleve felejt&#... (2012.03.01. 19:11)
  • Godforsaken: ez az igazság:)) (2012.02.18. 17:34) csak mert láttam és megtetszett

Címkék

2012.11.27. - Godforsaken Szólj hozzá!

Próbálok nem sírni. Próbálok nem gondolkodni. De most nehéz. Önámítás az egész. Mert hiába hallgatok olyan zenéket, tudom, hogy csak hazudok. Hullámvölgyek sorozata. Két napig be volt durranva a szemem. Ma tűrhető volt a kedvem. És most pokoli. Ezt hívják mániákus depressziónak? Vagy ez csak a sima depresszió? Beszélnék én... de tudom, hogy senkit nem érdekel. Tudom, hogy senki nem tud segíteni, mert "majd az idő megold mindent"... ekkora faszságot. Az idő nem old meg semmit. Úgysem tud senki vigasztalót mondani. Amit egyszer elkövetsz, onnan már nincs visszaút. Nem tudod visszapörgetni az időt... ott fog örökre motoszkálni a fejedbe, az a sok "ha" meg "mi lett volna" és a társai, amik végül teljesen felemészenek... és rádöbbensz, hogy mennyire elkúrtál mindent. Csak a harag marad. Meg a végtelen szomorúság. Nem tudod visszapörgetni azt a rohadt órát. Dühös vagyok.

Kifutnék a világból. Hányni tudnék. Rosszul vagyok. Undorodom magamtól és teljesen szívemből utálom és megvetem magam.

továbbra is várok a meteorra

2012.11.25. - Godforsaken Szólj hozzá!

Visszaolvastam 4-5 hónapot. Amikor elkezdtem ezt az egészet csinálni. Kitörölni az életet és utána újra kezdeni. Mert így született Godforsaken. A mai napig sajnálom, hogy örökre kitöröltem azt a blogot. De a fél város azt olvasta és röhögött és nem tudom. Olyan Jenna Hamilton-os voltam. A szó szoros értelmébe. Sajnálom. Soha nem fogom megbocsátani magamnak, hogy hagytam magam... hogy legyőzzenek, hogy szégyelltem az érzéseimet, hogy viccet csináltál az érzéseimből és mindenki más... soha nem bocsátom meg, hogy szégyelltem magam és inkább eltűntettem a nyomokat. Soha nem bocsátom meg, hogy ezek után sem tudtalak meggyűlölni és észrevenni, hogy te egy kötelen rángatsz engem... Soha... Soha, hogy utána hónapokig sóvárogtam utánad és sírtam, mert nem lehetsz az enyém. De megszületett Godforsaken. És élünk, virulunk, megbarátkoztam vele és azóta is van. Talán az akkori blog, most sokkal többet nyújtana, de elfelejtettük őt. Mert Godforsaken él. Feltámadt a sírjából és azóta is... él. Sokat segít. Komolyan mondom.
Mert visszaolvastam 4-5 hónapot. Az elejét. Némelyik bejegyzésemnél el sem hiszem, hogy én írtam. Egy mókuskerékbe vagyok... és vannak olyan írások, amit ki tudnék vetíteni a jelenre. Nem tudok kiszállni abból a kerékből. Pedig azt hittem, hogy sikerült.

Ma köd van. Végtelenül rossz a hangulatom. Időt kellett utazzak. És rá kellett döbbenjek, hogy semmit nem változtam. Szükség lenne arra a sárga házra és kanapéra. Rád lenne szükségem. Pedig annyira gyűlöltem minden eltöltött percet nálad. Nem beszéltél, csak hallgattál, elvettél egy olyan dolgot tőlem, amit soha nem fogok viszontlátni; és ez a lelkem, de ma... ahogy olvastam, rájöttem, hogy szükségem lenne rád. Nem kell a lelkem, tartsd meg magadnak, nem kell visszaadnod, de most szeretném azokat a perceket. Pedig nem csináltál semmit. Csak elvettél tőlem. Soha nem adtál búcsúzoul semmit. Még a legutolsó alkalomnál sem. Nem nyitottad fel a szememet, nem vigasztaltál és még zsebkendőt sem adtál soha, mert te ugyanúgy gondoltál rám, mint "A Többiek". Te csak azzal a fotóval tudtál engem elképzelni. Az ujjlenyomataimmal és kisírt szemekkel. Nem láttál bennem reményt vagy jóságot. Rossznak, mocskosnak, de legfőképpen Bűnösnek gondoltál engem. Vétkeztem. A mai napig nem tudom sajnálni azt az egy évet. És az ágyat. A plafont és azt a sártengert, amibe vergődtem, fetrengtem. Elizabeth Wurtzel segített. Mert ő se volt jó, de jó lett. Meggyógyult, elmúlt minden. És én mégis mindig Sylvia Plath-ba helyettesítem be magamat. Azt hittem ezalatt a három év alatt, hogy Pest meggyógyított. De talán még csak rontott a helyzeten. Nem tudom.
Csak lennél itt. Most minden egyes eltöltött percnek örülnék, amit veled tölthetek. De nem vagy... és nem is leszel. Letelt az a fél év. Letelt a heti 1 alkalom. Letelt az egy óra. Mindennek vége lett.

Nem változtam.

2012.11.24. - Godforsaken Szólj hozzá!

Kurt Cobain hangja most olyan vigasztaló. Vagy ilyesmi. Az idő teszi. Mindig csak az a rohadt idő. Várni kell a trolira, várni kell a villamosra, rohanni kell, rohanni kell, hogy időben odaérjek, várni kell, hogy kiadják a dolgozatokat, várni kell a vonat indulására, válaszokra kell várni. Idő kell. De ha nekem nincs időm?

 Nem tudok időt adni. Nincs időm.

2012.11.24. - Godforsaken Szólj hozzá!

A takarítás megnyugtat. Komolyan mondom. Elfeledtet mindent egy kis időre.

2012.11.07. - Godforsaken Szólj hozzá!

Mindig ugyanaz. Nem tudom miért vagyok ennyire naív.
Vagy nem létezik barátság vagy szimplán nem nekem találták ki. Ezzel büntetnek. Megtalálom és elveszítem. Megtalálom és kisétál az életemből. Megtalálom és elijesztem.

Pedig én...

2012.11.04. - Godforsaken Szólj hozzá!

Próbálom szavakká formálni azt, ami kering. Cigarettázom és teázom. Néha újítani kell.
Azt éreztem, hogy szomorú vagy. Jó volt beszélgetni. Megváltoztál. De lehet csak azért érzem ezt, mert régen beszélgettünk. És annál régebben láttalak. Még borostás az arcod vagy most a kisfiús arcot öltötted magadra? Nálad ez olyan változó. Régebben mindig azt gondoltam, hogyha borostás az arcod, akkor az azért van, mert épp a "rosszabb" korszakodat éled. Most borostásnak képzellek. Majd egyszer küldök neked valamit. Amikor az utolsó estémet töltöttem Pesten és te nem voltál ott. Erről már írtam... csak nem itt. A mai napig azt gondolom, hogy látnod kellett volna a fényeket. Pedig borzasztóan hideg volt ott az Erzsébet-híd és Szabadság-híd között. Most eszembe jutott, amikor röhöhőgörcsöt kaptam a buszon. Ma megyek vissza. Te el sem tudod képzelni, milyen egyedül cigarettázni minden este. Szomorú. Emlékszel, amikor még a padon cigiztünk minden este? Az jó volt. Vagy csak az én fejembe maradnak meg ezek az emlékek? Amikor összejött a kis csapat és pöfékeltünk. A minipadon ültünk mindig, mert arról leért a lábam. Most senki sincs. Egyedül szívom és gondolkodom vagy nem tudom. Néha belehallgatok abba, hogy ki miről beszélget és csak fogom a fejemet... Mindenki csapatba verődik. És egyedül vacsorázom. Ez az év a magányról szól.
Furcsa minden. A tegnapi álmom is... Meghaltam. Mama régi szobájába voltam... és tudtam, hogy baj van, valami óriási baj, mert fel fog robbanni a ház... és szemből kaptam mindent. Felrobbantam. Éreztem, hogy szétégek és a tüdőm tele van füsttel, nem kaptam levegőt. Fizikálisan voltak fájdalmaim. El tudjátok képzelni, hogy milyen, amikor felrobbantok? Éreztem az égő hús szagát és hogy mennyire fáj mindenem. Utána apa autójába ültem...és arról beszéltem neki, hogy felrobbant a ház, meghaltam, nem tudok menni dolgozni és mondja meg munkatársamnak, hogy meghaltam. De ő nem válaszolt. Csak vezetett. Azt hiszem nem is tudta, hogy ott vagyok.
Rosszul aludtam el. Zajokat hallottam és hogy a ház melletti kocsmában buli van. Valami diszkó zene szólt. Biztosan az a DJ zenélt, aki régen a rendszergazdánk volt. Erre gondoltam... és arra, hogy nem zártam be az ajtót, de nem merek kikelni az ágyból. Hallottam, ahogy valakinek kopog a cipője a házban és nevetgélnek. Féltem. Aztán az álom. Múltkor a levágott kezek... mert nem akartam drogot árulni. És levágták a kezüket... és csak egy csonk volt. Nyomasztóak az álmok. És a vakbélgyulladás. Nem tudom. Halál, betegség, műtét. Ilyenekről álmodok. Napközbe pedig fel-felvillannak régi képek, amiről már beszéltem.

Fejleszegve

2012.11.03. - Godforsaken Szólj hozzá!

Riddler-t hallgatok. Felhozta bennem "azokat" az emlékeket. Amikor mentem haza a garázsból, a vizes fűbe és ködbe... az állomásra. Azt hiszem, akkor is Riddler ment, amikor a legelső pánikroham tört rám a buszon és le kellett szálljak, mert azt hittem meghalok. Akkor már nagyon rossz passzba voltam. Egy órát kellett várjak a következő buszra és azt hittem meghalok, mert féltem és csak köd volt előttem. Nem tudtam mit kell tennem ilyen helyzetbe. Csak leugrottam a buszról és leültem a padra... és ott ültem. Mocskosul kész volt minden a fejembe. Csak úgy jöttek a gondolatok, nem tudtam leállítani az agyamat, ki akartam tépni a helyéről. Vagy, amikor kiraktak a garázsból és az állomáson kellett éjszakázzak télen. Csak ültem az állomáson és szerintem az mp4-em mentett meg a fagyhaláltól, hogy hallgattam a zenét... Akkor már úgy ismertem a várost, mint a tenyeremet. Akkor még otthon laktam. Nem kívánom senkinek azt az időszakot. Az már a halál szele volt. Meg kellett volna érezzem, hogy baj van. De nem tudtam... Semmit sem tudtam, hogy mekkora baj lesz alig két hónap múlva.
Csak ültünk "ott" ketten és sírtunk.
Azóta is volt háromszpr pánikrohamom. Mármint mióta Pesten vagyok.
Riddler-t hallgatok és eszembe jutottak azok az emlékek.

Vörösben csillogó szemek...

A felét sem mondtam még el neked. Majd megérik az alma.

2012.11.02. - Godforsaken Szólj hozzá!

"Nem vagyok különc,
csak independens.."

süti beállítások módosítása