Próbálom szavakká formálni azt, ami kering. Cigarettázom és teázom. Néha újítani kell.
Azt éreztem, hogy szomorú vagy. Jó volt beszélgetni. Megváltoztál. De lehet csak azért érzem ezt, mert régen beszélgettünk. És annál régebben láttalak. Még borostás az arcod vagy most a kisfiús arcot öltötted magadra? Nálad ez olyan változó. Régebben mindig azt gondoltam, hogyha borostás az arcod, akkor az azért van, mert épp a "rosszabb" korszakodat éled. Most borostásnak képzellek. Majd egyszer küldök neked valamit. Amikor az utolsó estémet töltöttem Pesten és te nem voltál ott. Erről már írtam... csak nem itt. A mai napig azt gondolom, hogy látnod kellett volna a fényeket. Pedig borzasztóan hideg volt ott az Erzsébet-híd és Szabadság-híd között. Most eszembe jutott, amikor röhöhőgörcsöt kaptam a buszon. Ma megyek vissza. Te el sem tudod képzelni, milyen egyedül cigarettázni minden este. Szomorú. Emlékszel, amikor még a padon cigiztünk minden este? Az jó volt. Vagy csak az én fejembe maradnak meg ezek az emlékek? Amikor összejött a kis csapat és pöfékeltünk. A minipadon ültünk mindig, mert arról leért a lábam. Most senki sincs. Egyedül szívom és gondolkodom vagy nem tudom. Néha belehallgatok abba, hogy ki miről beszélget és csak fogom a fejemet... Mindenki csapatba verődik. És egyedül vacsorázom. Ez az év a magányról szól.
Furcsa minden. A tegnapi álmom is... Meghaltam. Mama régi szobájába voltam... és tudtam, hogy baj van, valami óriási baj, mert fel fog robbanni a ház... és szemből kaptam mindent. Felrobbantam. Éreztem, hogy szétégek és a tüdőm tele van füsttel, nem kaptam levegőt. Fizikálisan voltak fájdalmaim. El tudjátok képzelni, hogy milyen, amikor felrobbantok? Éreztem az égő hús szagát és hogy mennyire fáj mindenem. Utána apa autójába ültem...és arról beszéltem neki, hogy felrobbant a ház, meghaltam, nem tudok menni dolgozni és mondja meg munkatársamnak, hogy meghaltam. De ő nem válaszolt. Csak vezetett. Azt hiszem nem is tudta, hogy ott vagyok.
Rosszul aludtam el. Zajokat hallottam és hogy a ház melletti kocsmában buli van. Valami diszkó zene szólt. Biztosan az a DJ zenélt, aki régen a rendszergazdánk volt. Erre gondoltam... és arra, hogy nem zártam be az ajtót, de nem merek kikelni az ágyból. Hallottam, ahogy valakinek kopog a cipője a házban és nevetgélnek. Féltem. Aztán az álom. Múltkor a levágott kezek... mert nem akartam drogot árulni. És levágták a kezüket... és csak egy csonk volt. Nyomasztóak az álmok. És a vakbélgyulladás. Nem tudom. Halál, betegség, műtét. Ilyenekről álmodok. Napközbe pedig fel-felvillannak régi képek, amiről már beszéltem.