Ezzel a munkával az emberek kitépik a lelkem egy-egy darabjait. A mai nap folyamán pedig egy óriási húsdarabot téptek ki belőlem, de tűrtem, nyeltem egyet... mert nem tehetek mást, nem szólhatok vissza, nem küldhetem el a picsába (bocsánat, már megint mocskos a szám), ők pedig visszaélnek ezzel és bántanak. Azt hiszem eltanulom munkatársam jól bevált módszerét. Elvégre nem mondok semmi csúnyát, csak a munkám végzem, köszönök, osztok. Igazából nem panaszkodom, mert összességébe nagyon szeretem az újságosztást. Felér egy pszichiáteri munkával és ezt most komolyan mondom. Annyi mindent megtudok az emberekről.
Még mindenki más ébredezik, én már futok a mókuskerékbe. Fel a lépcsőn, fel a mozgólépcsőn, le a lépcsőn, rohanás a pirosban, hogy elérjem a villamost...és amikor gyalogolni kell, gyújtom a cigarettát...és senki se hallja, de én énekelek, mosolygok... mert újra elkezdődik egy nap. Vigasztalnak a kis zenéim, vigasztalsz te. Nincs idő megállni, mert jár a kezem, jár a szám, jár a lábam, a táska húzza a vállam, az újságtól fáj a karom, de megyek, csinálom.
Csodálatos reggelente Budapest. Olyan nyugodt. Még a Blahára is ezt kell mondanom. Ébredeznek a haldokló lelkek, mégis olyan csendes, nincs autózsivaj, zenészek tömkelege, politikusok és őrült vallási fanatikusok, akik meg akarnak győzni az igazukról.

..de mégis darabokat téptek ki a lelkemből.