Hetekkel ezelőtt meg szerettem volna már írni. Vagy lehet hónapok is vannak azok. Nem tudom. Egyszer már megírtam, de kitöröltem, mert nem tetszett. Most sem fog, de igazán itt kell lennie. Félek, hogy több sose lesz. Ezért fogom egyszer ÉN feltalálni a gondolatok hibernálását.
Lehűlt a levegő és az ablakon beszállt az az illat. Az a '08-as nyár illata. Amikor a szoba szőnyegén feküdtem és pörgették a lámpát. Mind a ketten. Mert látták milyen állapotba kerülök a lámpától. Csak feküdtem és legszívesebben zokogni szerettem volna, de zokogás helyett folyton felfelé ívelt a szám, mert olyannyira nevetséges volt az a helyzet. Fekszel egy szőnyegen, a lámpát figyeled, ahogy pörög és annak az árnyékát. Olyan volt, mint egy spirál. Egyre beljebb és beljebb süllyedtem. Csak zuhantam és nem kapott el senki. Zuhantam, nevettem és arra gondoltam, hogy megteszem. Ma, most, azonnal megteszem. Mert zuhantam és nevettem, pedig sírni akartam. És akkor megtettem. Felkeltem a szőnyegről és megtettem azt, amit akkor az elmém helyesnek vélt, amiről azt hittem életem legjobb és legszebb döntése lesz. És visszafeküdtem a szőnyegre, továbbra is azt a fekete spirált néztem és nevettem. Nem azon, hogy milyen vicces egy helyzet, hanem magamon. Magamon, hogy megtettem, igazán bátor vagyok és most minden jóra fog fordulni. Ez az illat. Ezt az illatot érzem ma. Ami akkor volt.. A fekete spirált.