Egy bárban ülök. Jobb szélen. A mellettem lévő asztaloknál szerelmes párok, barátok és barátnők ülnek, akik nem is figyelnek a zenére. Néha fel-felfigyelnek, de különösebben senkit nem vesznek észre maguk körül. Ahogy belépünk a bárba egy lépcső vezet le a pulthoz és az asztalokhoz. Az egész lépcsőzetesen van megcsinálva. Középen egy színpad van. Egy lány énekel a színpadon. Mellette egy ősz hajú csellista, egy fekete dobos és egy fiatal zongorista, aki elámul a lány hangjától és folyton mosolyog zenésztársaira. A színpad mögött egy mélykék függöny van, az egész bárban sötét van, csak az asztalokon lévő gyertyák világítanak. Egy részeg férfi fekszik a pulton, de még ő is felemeli a fejét a lány hangjára. A lány mit sem törődve a közönséggel - akik nem figyelnek - mosolyog és kacérkodik. A zene ritmusára rángatja meztelen vállát, fekete selyemruha simul hófehér bőrére kiemelve ezzel tökéletes alakját, szája élénkpiros, szeme mélyfekete, haja világosvörös és göndör. A cselló és a mély dob hangja csendül fel először, csak utána kezd el énekelni csábító hangján, lázba hozva minden férfit. Az összes férfi feltekint a színpadra és a lány tökéletes vállára összpontosít. Előttem egy félig üres whiskys pohár éktelenkedik olvadó jégkockáival, bal kezembe egy cigaretta. Csak ég. Idő sincs arra, hogy beleszívjak. A hamutartó tele rúzsos cigarettacsikkekkel. A földön vizes ernyők, a padlót beteríti a cipők sáros lenyomata. Csak hallgatom. Abban a pillanatban nem tudom értelmezni a dal szövegét. Csukott szemmel hátradőlök a fekete bőrfotelba, kezembe veszem a megmaradt whiskymet és a gyönyörű lányt figyelem. Első gondolatom, hogy legszívesebben felmennék hozzá a színpadra és körbecsókolnám a hófehér nyakán lüktető eret. Csókolnám, harapnám, a fülébe suttognék, hogy ne hagyja abba, örökké énekeljen, hozzádörgölőznék formás csípőjéhez és addig szorítanám, amíg erőm engedi. Végül odaállít mellém a pincér számlával a kezébe, kirántva engem ezzel csodás álmodozásomból. Elémtolja és várja, hogy fizessek. Dühömbe legszívesebben ráborítanám az asztalt, de előkotorászom vizes táskámból a tárcámat és kezébenyomom a két olcsó whiskym árát. A dal végetér. Csak egy mosolyra telik tőlem. Mélyen a lány szemeibe nézek, rámosolygok és felsétálok a lépcsőn. Kifelé rádöbbenek, hogy most már újra a valóságba vagyok. Az ajtónál még egyszer visszafordulok, a tüdőmből felszakad egy mély sóhaj és kilépek a férgekkel teli utcára. Egy taxis rögtön a képembe fröcsköli ócska járgányával egy tócsa tartalmát, összetörve ezzel csodás álmomat. Itt az idő! Ideje elengedni!