Álmos vagyok. Unatkozom. Hülyének nézel, holott tudom, hogy mit csináltál. Remélem a karma kibaszik veled és iszonyatos módon ki foglak nevetni. (Tudom, hogy nem. Mert sajnálni foglak és megbánom, hogy rosszat akartam neked!) Utálom az elvakultságot. Utálom most magamat. Hiányzik anya. Hiányzik.. Nem tudom kicsoda, de valaki hiányzik. Az osztály nem hiányzik. Most hogy beteg voltam, nem is éreztem hogy lenne osztályom, iskolába járnék vagy valami. Felnőttnek és nagynak éreztem magam. Munkanélkülinek, aki itthon lebzsel, mert sehol nem kap munkát. Már a reggeli kávé és cigi sem dob fel. Pedig az a 30 perc mindig tökéletes szokott lenni, mert akkor döntöm el, hogy melyik maszkot öltöm magamra. Még mindig ugyanazt a számot hallgatom, amit délután találtam. Honfoglalón csúnyán kikaptam. Apa ma lecseszett. Nem volt bűntudatom és nem tudtam sírni, pedig ilyenkor mindig szoktam. Te utánad sem tudok sírni, pedig szeretnék. Lehet akkor elmúlna ez a .. ez a nem tudom micsoda. Vágyakozás? Rajongás? Imádat? Hiányérzet? Vagy az összes együtt? Meghalni lenne kedvem, pedig nincs is olyan borzalmas kedvem. Vagy ha nem is meghalni, kicsit eltűnni. A családnak biztos hiányoznék és mély letargiába esnének, keresnék a "miért?-re" a választ, anya saját magát okolná, apa pedig magába fojtaná a bánatát. Ha meghalnék, akkor azt szeretném, hogy mindenki szürke ruhában legyen és ne feketébe. Ha meg csak simán eltűnnék.. nem tudom merre vinne a lábam. Azt hiszem simán felszállnék egy távolsági buszra és vigyen bárhova. Ha nyár lenne, akkor egy mezőnél szeretnék leszállni. A semmi közepén, ami tele van pipaccsal. Amúgy utálom a pipacsot. Emlékszem kiskoromba volt egy apró bőröndöm és nagyon sokszor bepakoltam abba a bőröndbe azzal a céllal, hogy "világgá megyek". Persze ezeket a játékokat általába egyedül játszottam. Az oldala kék volt, a teteje pedig fehér és tele volt firkálva zsírkrétával. Belül pedig barna kockák voltak. Emlékszem Zsuzsi babámra. Kopasz volt és kék szeme. Ha leraktam, akkor lecsukta a szemét. Vele csókolóztam először. Amúgy van egy emlékem, ami nem tudom hogy megtörtént-e vagy csak álmodtam és máig emlékszem rá. Ha megkérdezném azt a személyt, akivel kapcsolatos, valószínüleg botrány lenne belőle. Már évek óta foglalkoztat, hogy megtörtént-e avagy sem? Sose fogom megtudni. Úgy kell leélnem az egész életemet, hogy van egy gyerekkori emlékem, ami nem tudom, hogy megtörtént-e vagy nem? Pedig nagyon fontos kulcs lenne a személyiségemhez. Még soha senkinek nem beszéltem erről és nem is merek, mert ez egy olyan dolog, amiről nem szívesen beszélnék. Főleg ha megtörtént. Ha meg nem, akkor azt gondolná az ember, hogy már gyerekkoromba beteg voltam. Mennyi mindenről írtam már. El szoktátok mostanában egyáltalán olvasni a bejegyzéseimet? Írok egyáltalán valakinek vagy ez is csak egy monológ? Mostanába egyre többször szoktam magamba beszélni. Hangosan, de halkan. Szóval magamba, de nem tudom. Visszatérve Holden Caulfield majdnem utolsó mondatára. Még mindig nem döntöttem el, hogy igaza van-e vagy sem? Szerintem újra elolvasom, hátha benne van a válasz, de nem hiszem. Szófosásom van. Utálom amúgy ezt a szót. Olyan undorító és ahányszor hallom a falra tudnék mászni tőle. Most is, hogy én ezt írtam. Abbahagynám a blogolást, de most kedvet kaptam hozzá. Ha tudnám, akkor titkosítanám ezt a bejegyzést, hogy ne nézzetek olyan hülyének emiatt, de nem tudom. Tehát hülyének fogtok nézni. Amúgy visszatérve Holdenre. Mellettem alszik. Mármint Holden, de mindig Őt képzelem helyette oda. Mostanába jókat alszok és emlékszem az álmaimra is. Valószínűleg neki köszönhetem. Ma egy dallal álmodtam, szerettem volna leírni, de mikor felkeltem elfelejtettem. Pedig álmomba mondtam magamnak, hogy ezt leírom. Azt hiszem együtt énekeltem valakivel. Abbahagyom. Tudom, hogy idegesítőek ezek a bejegyzéseim számotokra. Megpróbálok többet nem írni "zagyvaságokról". Az utóbbi bejegyzéseimet nem a szelencébe raktam. Mármint gyakorlatban odakerülnek, de én a tudatomba nem oda raktam őket. Felhozom a macskámat, leülök a szőnyegre és nekilátok az olcsó vodkámnak, várni fogom a mámort, ami kiránt a "zűrzavaromból" és megpróbálok sírni. Most már sírnom kell. Nocsak. Még mindig ezt a bejegyzést írom. Pedig az előbb mondtam, hogy abbahagyom. Akkor most már tényleg.

Visszaolvastam amit írtam. Mennyi mindenről. És rájöttem valamire: most nem akarom abbahagyni. Zagyvaság vagy sem, engem most ez kielégít és le foglak szarni titeket gonosz módon, hogy mi a véleményetek. Láttam Holden-ről képet. Az én fejembe teljesen máshogy néz ki. Amúgy az a kedvenc részem, amikor elkezdi kérdezgeti a taxist, hogy "mi van a kacsákkal?" és a taxis tiszta ideges lesz. És azt is szeretem, amikor a tó jegére dobálja a maradék pénzét és utána lekúszik oda, hogy megnézze; ott vannak-e a kacsák? Jah és az is jó, amikor a vonaton ül és össze-vissza hazudozik a nőnek az osztálytársáról. De a legszebb rész, amin sírni tudtam volna (de nem tudtam), amikor a végén a kishúgát nézi, ahogyan a körhintán ül. Én is szívesen ülnék körhintára. Pacira ülnék, ami arany színű lenne. A szeme legyen barna, a sörénye pedig fehér. A lábai ne legyenek a földön. A levegőben legyen, hogyha ráülök akkor olyan érzésem legyen, mintha nem egy közönséges pacin ülnék, hanem egy repülő lovon, de semmiképpen nem pegazuson. Már el is képzeltem milyen ruhába ülnék fel a csodalovamra. Amúgy más ne üljön akkor a körhintán. Vagyis egy valaki ülhet. De azt a valakit még nem találtam meg. Ő nem illene oda, te meg nevetségesnek tartanád a helyzetet. Szóval tovább keresem azt a személyt, aki felülne velem egy körhintára. Legyen ősz, de semmiképpen ne essen az eső. Legyen meleg, de elszáradt levelek legyenek a földön. Tehát október. És ha mással is ülök a körhintán, szeretném azt érezni, amit "idén" ősszel éreztem. Lélekbe legyél azért ott velem. Nem akarlak teljesen kizárni a föld fölötti állapotomból. Te mindehová betekintést kapsz. Ahová csak akarsz. Még a pokol alatti birodalmamba is levinnélek, de megvan a te magad pokla is, ezért onnan kizárlak. Vagyis.. ott vagy, de nem olyan intenzíven. Érted? Nem. Mert én sem tudom normálisan megfogalmazni. Most érzem, hogy kezd alábbhagyni a blogolás iránti vágyam. Befejeztem!