Vége van. Nagyobb csattanóra számítottam, de ez is megteszi. Vagyis a vérrel, a kínzásokkal és a pszichológiával aránylag meg voltam elégedve a második kötettel ellentétben, de nekem többre van most szükségem. Persze tudom, ez senkit nem érdekel, de nekem ezek a könyvek a Bibiliáim, és a kettő közül már egy a tulajdonomba van. Mmm :)
Amúgy nincs miről írnom, azért nem írok. Most a "ha te így, akkor én is" szindrómában vagyok. Azt adom, amit én elsősorban kapok, és nem holmi ajándékokra és csecse-becsékre gondolok, de gondolom ez nyílvánvaló volt.

Ma próbáltam úrrá lenni a helyzeten, de nem ment. Eluralkodott rajtam a káosz, a zűrzavar és még sorolhatnám micsoda. Egyre nehezebben és nehezebben viselem el a reggeleket. És itt sem, a felkelésre és az iskolaindulásra gondolok. Próbáltam magamat vacak kis tanácsokkal ellátni, arra gondolni hogy "csak én vagyok, senki más nincs", de nem segített és akkor hirtelen megint önmagam lettem, jól éreztem megint a bőrömbe, vagy nem is tudom. És ez tudom, hogy nem a tanács hatására volt. Egyszerűen kikerültem az életveszélyes szituációból és megint jól éreztem magamat. Bár mi számít (nálam) jónak? Relatív..