Mellettem szuszmogtál. Igazából el sem tudom mondani, hogy milyen érzelmek kavarognak bennem. Nem mondanám, hogy üresség, de azt sem, hogy boldogság. Egyszerűen elfogadtam, hogy te ott vagy, én Pesten, aztán lesz ami. Jólesett csak ülni, cigarettázni, inni a bort és beszélgetni. Nevetni, sírni, sírni, nevetni. Nem tudom. Azt hiszem el tudom most már fogadni, hogy elsodort az élet minket egymás mellől... Nehéz, de muszáj. Lényegében te is ugyanebben a helyzetben vagy. Nincs senki melletted, akivel meg tudnád beszélni a dolgokat, monoton minden.
Holnap felmondok a munkahelyemen. Egy kicsit hiányozni fog. Nem tudom.

Magánnyal küzdő másnap.