Te voltált a kedvencem az összes közül. Soha nem kellett magyarázkodnom, megértetted a hülyeségeimet és akkor is támogattál, amikor különféle gondolataim voltak. Emlékszem, amikor kiültünk a fűbe és nevettünk, nevettünk, és.... nevettünk. Az volt életem egyik legjobb élménye. Nem tudom elfelejteni. Amikor ellopták a cuccainkat és a buszon blicceltél és a félelemtől nevettünk. Tud az ember félelmében nevetni? Az utóbbi egy évben nagyon megromlott a kapcsolatunk, nem is kérdés, hogy miért. De talán most pontot tudunk tenni erre. Átértékeltük az egymás érzett hiányt. Talán ha mindennap mellettem lennél, sokkal könnyebb lenne minden. Tudnánk sutyorogni meg nevetni sokat és bármilyen fáradt lennék, elmennénk koncertre. Még egy ilyen őrültet, mint Te... soha a büdös életebe nem fogok találni. Te vagy az, aki csodálattal áll mellettem a boncterembe és káprázó tekintettel figyeli velem együtt a testet. Nem tudlak elengedi. Talán, ha most itt lennél velem, meg tudnánk csinálni a kis tervünket. Nekünk össze kéne költöznünk. Egy apró lakásba, amit a magunk módján otthonossá varázsolunk. Egy csipetnyi szeretettel és tömény őrülettel vegyítve. Hiányzol. Várlak. Gyere vissza.

Pest nagyon ijesztő nélküled.