Egyet előre, kettőt hátra? Kettőt előre, egyet hátra? Nem tudom. Egyik szemem szívből zokog, a másik meg nevet. Erre mondaná azt szobatársam, hogy "legalább a másik nevet". És most visszavágnék azzal, hogy "de a másik sír". Kettőt elveszítek (hármat) és eggyel gazdagabb leszek.

Tegnapelőtt amikor írtál, kijöttek a könnyeim. Őszintén bevallom, jólesett az a pár könnycsepp. A Keleti pályaudvar karácsonyi fényei mindig lenyűgöznek. Az a mi helyünk. Ha úgy fogom ismerni Budapestet, mint a saját tenyeremet, én akkor is ott szeretnék veled találkozni. Eszembe juttatják a szeptembert, amikor úgy iparkodtam feléd görcsbe rándult gyomorral. Amikor az ablakon az a sejtelmes kis illat szállt be, később pedig rájöttem, hogy nem is sejtelem, hanem az a te illatod. Apróságok. Amikor szakadó esőben sétáltunk. Vagy amikor elkísértél a kollégiumig, mert olyan rosszul voltam. Hány buszról kellett miattam leszálljunk? Az elalvás és a hányás között járhattam, amikor hallottam, ahogy a tudakozót hívod, hogy hogyan jutunk el a koleszig. Legszívesebben felnevettem volna ezen a vicces helyzeten - mert lássuk be, ez tényleg rohadt vicces (és ha jobban visszaemlékezek, még a hangodat is hallom) - de nem tudtam, mert inkább meghalni szerettem volna. Örök haragot kötöttem a Jäger-rel. Ő utál engem, de én őt még jobban! Vagy a 4/6-os villamos. Amikor hárman voltunk. "Miért nem megy?" Nem tudom hogy van már. Szóval az ilyen apróságok. Hosszú idő telt el és most is (azt hiszem) megint görcsbe rándult gyomorral fogok felszállni a buszra. Valami okosat kéne mondanom. Valami világmegváltót.
A Keleti pályaudvar karácsonyi fényei mindig lenyűgöznek.

Ám legyen, elengedlek. Egyelőre. Örökké nem eshet. Meg semmi sem tart örökké. Közhelyek. Azok is mind közhelyek, amiket te mondasz. Emlékszel? "Te miattam, én pedig miattad fogok pokolra kerülni!" Bevégeztetett. Csak jutnánk már oda! Csak jutnánk ...