Úgy volt, hogy ma találkozom egy régi ismerősömmel. Kirúgunk a hámból. Ami jó is lett volna, mert teljesen bezsongtam tegnap, amikor lefixáltuk az időpontot. Tényleg jó lett volna. Voltam délelőtt a városban. Lefújtam az estét azzal a szöveggel, hogy "problémák adódtak", ami igaz is. Jött a válasz, hogy "remélem megoldódnak a gondok". Nem tudom hogy megoldódnak-e? Szóval igen, voltam a városban. És nem gondoltam volna, hogy még mindig olyan nyomasztó, szorongató hatással van rám, mint fél évvel ezelőtt, amikor sétáltam üres utcáin. Mert igazából tényleg üresek. Nem kellett sosem azon aggódni, hogy "most hogy fogok elmenni a másik mellett anélkül, hogy fellökném?" Úgy bujkáltam, mint egy rossz bűnöző, mint egy vámpír a Nap elől, mint egy kisgyerek az ágya alatt lakó szörny elől, vagy még felsorolhatnék száz meg ezer példát. Így nem mentem be. Ezt magyaráztam neked is. Ott sosem érzem ezt a nyomást, szorongást vagy nem tudom mi a neve. Pedig jó lett volna kirúgni a hámból. Tudjátok, vizsgák utáni akármi. Meg beszélgetni. Meg önfeledten nevetni. Nem tudom, hogy megoldódnak-e a gondok?! Megoldódnak?
A másik. Ott van örökké álmodó, meg az új blog. És van egy szavazás. Reggel visszaolvastam a bejegyzéseit, amikkel le voltam eddig maradva és rápillantottam a szavazásra. Arra a bizonyos "ha becsukom a szemem..." nevezetű szavazásra meg elolvastam a válaszokat is. És igazából nem tudtam mire szavazzak, mert ha én becsukom a szemem, akkor nem egy másodpercre csukom be. Látom Őt, a feketeséget, a múlt képkockáit, az ábrándot/varázst, a "se fekete, se fehér, csak a semmit", a földre görnyedést, a fáradtságot, meg a tüdőmből automatikusan felszakad ilyenkor egy mély sóhaj. Tiszta eklektika.
Apropó sóhajok. Örülök, hogy figyelsz ezekre. Azt hiszem más simán elfutna emellett, de Te még ezt is kiszúrod. Ilyenek vannak. Ilyen nem tudom micsodák.
A bejegyzés trackback címe:
https://godforsaken.blog.hu/api/trackback/id/tr246416999
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
örökké álmodó 2011.01.29. 10:45:26
hm. új szavazás kell ?
Godforsaken 2011.01.29. 16:23:05
Jajj nem, dehogyis :)
Godforsaken 2011.01.29. 16:23:19
ui.: csak nem tudok választani