Két szóval tudnám jellemezni a tegnapi estémet: gigantikus extázis.Felesleges lenne leírnom, hogy mi hogyan, merre, mit, kit, miért, hányan, hol, mert nem értenétek. Még száz és ezer ilyen estét akarok. A puha homok a talpam alatt, az emberek arcán az önkívület, a csöröpölő…

Bújj el, rejtőzz el, A lámpán gyülekeznek a bogarak. Ha csenget a bűntudat, Felejtsd el önmagad. Üveg az ajkakon, hűvös pálinka-nyugalom, Hazudok, ha úgy akarod, Hazudsz, ha úgy akarom... A csontokba költözött a keserűség, Istennek öltözött a Hóhér, Hajad a gombomba akad,…

Kuruttyuló békák, tücskök hegedűszólója, nyikorgó ágy és halk szívdobbanások. Teljes a csend. Nem szól Holden, nem szól a plafon, nem nevetnek a számok és nincsen dráma. Nem rontanak ki a falból az ujjlenyomatok és nem kacag senki se. Nem nyomom a fejemet a kispárnába és jól…

Ne figyelj semmire, a világ pont olyan akar lenni, mint Te, A szívhez érnek a gének, semmit se' lát, aki fél. Elköltöznek mind, az emberek, Sorba rakják és letakarják mind, a testeket, Túl sok a fény, túl sok a zaj, Túl sok az angyal, ha elhiszed, Hogy minden ugyanolyan…

"s mint a trópusi nyirok, bőröm alá hatol, megpuhítja izmaimat, fellazít"

"Még soha nem szólt ki a szívem, hogy te, figyelj, megszakadtam és gondolom erre definíciók sincsenek, meg a keresőbe sem érdemes beírni. Csak azt hiszem, megtörtént."