Nem tudom miért nem múlik el. Mikor fogok egyszer úgy felébredni, hogy azt fogom halkan suttogni hogy "vége van"? Mikor fogok úgy végigsétálni az utcán hogy egyszer sem jut eszembe, hogy egyszer sem idézem fel a múltat? Mikor tudom végre elengedni? Mikor lehetek végre biztonságban? Mikor? MIKOR?
Azt hittem már rég vége van, de nincs. Talán a közepén tarthatok, de mikor érek végre célba? És mi a cél? Elfelejteni őt? Vagy a cél az, amikor teljesen megőrülök és elvesztem az eszemet? Nem tudom.
Olyan butának és tudatlannak érzem magamat ilyenkor. Annyi megválaszolatlan kérdésem van, és erre senki nem tudhatja a választ, senki, csakis én.. De hol keressem? Egyáltalán mit kéne keresnem? Mit csináljak, hogy tényleg azt érezzem vége van?
Vagy az az ujjlenyomat ennyire beleégett a szívembe? Ennyire? Hogy azt már semmilyen gyógyszer sem gyógyíthatja be? Miért pont te? Miért pont én?
Talán akkor kezdődött el ez az egész, amikor megismertelek, igen.. talán akkor. Akkor ültem fel először életem első (és szerintem utolsó) hullámvasútjára, amikor téged megismertelek. Már nem kell az a szenvedés, nincs szükségem a lényedre, nem akarok veled beszélgetni, nem akarok tőled semmit, csak azt, hogy legyen vége. Új szereplőket kell keressek létem színpadára.
Van jelentkező?

Figyelmeztetés!: aki egyszer belép a "színházamba", onnan soha többé nem tud kiszállni.