Annyi mindenről szeretnék írni, annyi mondanivalóm lenne még a "nagyközönségnek" (gyakorlatilag 2 embernek), de nem tudom hogy van-e így értelme. Üres vagyok, de mégis tele. A mesém már régesrég végetért, azóta egy új könyvet kezdtem el, de ez a könyv nem tetszik. A régi mesémet szeretném, a régi poros és semmimondó betűkkel. Utálom ezt a blogot. Ez nem az enyém, gyűlölöm. Nincs ihlet, nincs semmim és mégis annyi mindent szeretnék megosztani, paff..

Tegnap elalvás előtt eszembe jutott a 17. születésnapom. Hogy ki köszöntött fel először (éjfélkor) és hogy aznap mennyi levelet kaptam, mennyi embernek eszébe jutottam. Persze én nem a mennyiségre megyek, hanem a minőségre, de idén nem volt ilyen.
(Ő) Nem köszöntött fel. Annyira szeretnék tőle egy utolsó dalt, csak egyetlenegyet. Tudta mi kell nekem, tudta.. nagyon jól tudta mitől dobog meg az én kicsi szívem. Egyre többször eszembe jut, két kattintás lenne az egész, hogy beszéljek vele, de nekem ez nem elég. Látnom kell, figyelni a testbeszédét, a mimikáját, az egész lényét. Nem tudom elfelejteni a legelső közös éjszakánkat, (és most nem valami perverz dologra kell gondolni, hanem arra az estére, amikor "megismertem") és utána kezdődött az életemben a hullámvasút, ami folyton folyvást csak lenn volt, soha nem ment fel a hegyre. Tulajdonképpen most miért beszélek róla? Nem hiszem el hogy ekkora nyomot hagyott.. nem tudom elhinni. Hogyan tudott ennyire megbabonázni? Hogyan? Régen azt mondta nekem: "te minden egyes pillanatot megjegyzel rólam, minden egyes estét, amit együtt töltöttünk megjegyzed és elraktározod magadnak későbbre, hogy azokat újraélhesd". Valószínüleg most is ezt csinálom. Újraélem az egészet, végignézem ugyanazt a (fekete-fehér) filmet, amit persze már kívülről tudok, de nem tudom megunni és még mindig tudok sírni, de talán már nem is a szomorúságtól, hanem attól, hogy nincsenek friss emlékek. A történet mindig ugyanaz és mindig ugyanaz a vége is, soha nem fedezek fel benne új képkockákat.
Adj nekem egy ici-pici darabot magadból, csak egy kicsit, hogy azokat élhessem újra, hogy ...
Csak egy utolsó dalt! Csak egyet!